Hogy mi a legkeményebb?

Az, hogy nincs velem a családom.

Miért?

Mert mindenre gondoltam, csak rájuk nem.

Nem eléggé.

Párizsban vannak a lányok. A szomszéd éjjel tologatja a bútorokat, meg felújítás is van a házban: fél nyolctól kalapáccsal ütik a falat három hete, és hát sötét is van, mert ez az elsőn van, és befele néznek az ablakai. A belső gangot itt nem ismerik: rohadtul nem süt be a nap.

Péntektől már itt lesznek, és Anya majd alhat kicsit. Franci jól van: nyomogatja a laptop billentyűzetét.

Ma volt az első összpróba. Majdnem minden rendben ment, eltekintve attól, hogy semmi sem ment rendben: hosszú, lapos, ingatag.

Újabb változtatások jönnek: vágás, csere, zene.

Két héttel a premier előtt: okés.

Nyomjuk tovább.

A városi nyúl szabadon.

Képzeljétek ma akkora volt a szél, hogy nem lehetett fölmenni a kupolába, és folyamatosan fújta be az utcáról a port és az esőt a színpadra. (Rémy bukott is egy nagyot a körével.) Olyan volt mint egy hajón, ahogyan azt Fragan reggel a vonaton elmesélte nekem. Ő volt az óceánon, vágjátok? Azt mondta, hogy nem a közepe veszélyes a víznek, hanem a széle. Az óceán közepén hónapokig el lehet lenni minden gond nélkül. A gond a sziklákkal van, meg a három súlyos ponton (Bermuda és két másik). Ott komoly ütközésben van a szél és a víz. Ott száz méteres hullámok is lehetnek.
Egyszer kifeküdt a vízre az óceán közepén. 5000 méter volt alatta, és olyan kék, amilyet még Luc Besson sem látott. De megijedt, mert 5000 méter a levegőben azért félelmetes.
Egyszer három napig utazott velük egy kisbálna, akinek az anyját nem látták. Aztán eltűnt, pedig addig együtt játszottak. Fragan kikötötte magát a hajó mögé, hogy ezzel is csalogassa, de semmi.
Cápákkal nem találkoztak.
Egy másik fazon vezette a hajót, akinek az a munkája, hogy yachtokat visz a gyártótól a megrendelőnek, Euból Amába. Mindig maga mellé vesz egy fiatal kölyköt, mert éjszaka csak így tud aludni.
Fragan azt mondta, hogy egyébként lehet aludni éjjel, ha Tiéd a hajó, de máséval nem illik ilyet csinálni.

Na, itt tartunk most.

S.

A legfontosabb feladatom, hogy olyan kereteket biztosítsak a diákok számára, amelyek között szabadon alkalmazhatják tudásukat, kreativitásukat és eszközeiket.

Ehhez elsősorban arra kell koncentrálnom, hogy minél jobban megértsem a szándékaikat, megismerjem az általuk kutatott területeket, és azt, hogy hol tartanak az általuk választott úton.

Az előadás létrejöttét éppen ezért egy, a szokásosnál talán hosszabb, ismerkedési időszak előzi meg. Ennek során interjúkat készítek a diákokkal és a tanáraikkal, az összes általuk készített videó anyagot átnézem, és különböző tréningeket vezetek, amelyek során megpróbálunk közösen játszani, majd alkotni.

Miután ez az előadás elsősorban egy iskola utolsó próbatétele, annak is kell tekintenünk. Ez nem adhat természetesen felmentést az esetleg felmerülő szakmai hibáimra, de jó, ha tudjuk, hogy mi az a valóság, amit szemlélünk. Ebben a helyzetben nem a rendező az érdekes, hanem a játékban résztvevő személyek összessége. Kollektív alkotásra törekszünk, az egyéni érdekek hangsúlyos figyelembevételével. Ez az eljárás, reményeink szerint nem csökkenti az esztétikai minőséget, inkább egy új dimenzióval gazdagítja: a valósággal.

Célunkat akkor érjük el, ha minden diák be tud majd számolni a technikai tudásáról, kellőképpen érzékeny és egyedi lesz a jelenléte, felmutathatja, elmesélheti, amit a szakma és a közönség számára fontosnak tart, készségesen vesz részt a többiek munkájában, sőt kollektív kreációkat is létrehoz, elégedetten és tisztességesen hagyja el az iskola falait, ráadásul az általa eddig még sohasem látott, eltérő kultúrájú közönség szeretetét és elismerését is magáénak tudhatja a turné lezárultával.

Egy magyar költő, József Attila önkényesen kiragadott szavait szeretném most idézni, mert jobb zárlat egyszerűen nem jut az eszembe: „Ez a mi munkánk, és nem is kevés.”

   Egy francia természettudós egy egészen új jelenségre hívta fel a szakma és a nagyközönség figyelmét, amelyet a mezei nyulak idegrendszerének vizsgálata közben fedezett fel. Kutatásának középpontjában a nyulak pszichikai működése állt. Arra a kérdésre kereste a választ, hogy a nyulak miként engedhetik meg maguknak a mezők mentén elhaladó ember közelségét, amennyiben nincsen éppen vadászszezon. Egy sor elméleti és gyakorlati kísérlet után arra a következtetésre jutott, hogy a mezei nyulaknak igen fejlett az önreflexiós képessége; genetikailag is kimutatható, hogy az ember megjelenése óta rohamos fejlődésnek indult az idegrendszerük. Az egyik, szabadban végzett megfigyelés során akadt rá a legkülönlegesebb mutációra, amelyet valaha is látott. Ez a nyúl a sötétedés után egy bicikliút közvetlen közelében tartózkodott. A közeli kisváros felől egy kivilágított kerékpáros közeledett. Igen lassan közlekedett, mozgása alapján a kutató arra következtetett, hogy ittas állapotban volt. A nyúl nem sokkal a jármű érkezése előtt az úttestre lépett, és várakozó pozícióba helyezkedett. A biciklis, amint észrevette az előtte heverő fehér tárgyat, lassítani kezdett. A nyúl erre lassan elindult. A biciklis kíváncsiságától hajtva követte az állatot, aki addig gyorsított, amíg el nem érte a számára legmegfelelőbb sebességet. A bicikli lámpájának fényében így szaladt közel húsz percen át, majd letért az útról. A francia kutató hónapokkal később, tucatnyi vizsgálat lezárultával a következőképpen magyarázta a szokatlan esetet. A nyúl egy genetikailag teljesen új egyed, amelynek azonban már vannak leszármazottai. Miután idegrendszere a mezei nyulakénál jóval fejlettebb, sokkal gyorsabban, vagyis sokkal kevesebb idő alatt is képes a tanulásra. Saját megélt élményeit is képes analizálni, és a hatékonyabb működés érdekében hasznosítani: életben maradási esélye többszöröse a fajtársaiénak. Ez a nyúl pontosan ismeri a közeli kisváros lakóinak szokásait, különös tekintettel azokéra, akik a környék és a település között ingáznak. Rájött, hogy a kerékpárút egy olyan „ösvény”, amelyen jóval gyorsabban lehet közlekedni. Ugyanakkor megtapasztalta a városban rá leselkedő veszélyeket is. Ez a nyúl saját döntése okán él a mezőn, viszont kihasználja az összes lehetőséget, amelyet a város nyújt, annak tudta nélkül, a számára. Ez a nyúl még azt is tudja, hogy a kutató megfigyeli őt. Épp az volt a szándéka, hogy tudomást szerezzünk róla.  Ő egy új faj első egyede, ő a városi nyulak őse.